A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
Templomosok | |
Megalakulás dátuma | 1118-1120 között |
Felbomlás dátuma | 1312. március 22. |
Típus | katolikus katonai rend |
Alapító |
|
Helyek | |
Központ | Templom-hegy |
A templomosok vagy templomos lovagrend (latinul milites templi) az egyik leghíresebb katolikus harcos szerzetesrend, egyházi lovagrend volt. 1119 körül alapították, központjuk a jeruzsálemi Templom-hegyen volt, és a középkorban csaknem két évszázadon át fennállt.
A történeti rend
A templomos lovagrend 1118-ban,[1] keresztes lovagokból szerveződött társulásból, a Szentföldön alakult. Hugues de Payns vezetésével nyolc vagy kilenc keresztes lovag elhatározta, hogy életét a Szentföld zarándokai védelmének szenteli.
Hugues de Payns, champagne-i születésű volt, 48 éves, és már 22 esztendeje élt Konstantinápolytól keletre. A körülötte tömörülő csoport igen kicsiny volt, eleinte valószínűleg csak heten csatlakoztak hozzá, mégsem ismerjük a pontos nevüket. Ott volt Godefroy de Saoint-Omer, egy flamand lovag, Payens de Montdidier, Archambaud de Saint-Agnan, André de Montbard, Godefroy Bisol vagy Bisot, végül két férfiú, akiknek csak keresztnevüket jegyezték fel: Rossel vagy Roland és Gondemare. A hagyomány szerint eredetileg kilencen lettek volna a testvériség tagjai, a hagyomány azonban a kilencedik nevét nem őrizte meg.
Krisztus szegény lovagjainak: Pauperes Commilitorum Christi nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra. A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette pártfogásába, aki Jeruzsálemben, az egykori Salamon-templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után nevezték őket a Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak: Fratres Militiae Templi.
Az 1128-as troyes-i zsinat eredményeként jött létre a latin nyelvű rendi szabályzat (regula), amelyet később újabb kiegészítések követtek egészen a 13. század második feléig. De Payns felkérésére Clairvaux-i Szent Bernát 1132 és 1135 között megalkotta a rend szellemi programját összefoglaló, Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae (A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete) című írását.
A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend élvezett, illetve később a magyarországi pálosok.
A rend előbb a Francia Királyságban, majd Angliában talált támogatókra, aztán elterjedt német és spanyol területeken is. A 12. század második felétől a lovagok Közép-Európa királyságaiban is otthonra találtak.
A rend szervezete
A rend tagjai három csoportra oszlottak.
A templomosok elitjét a lovagtestvérek alkották, a nehézfegyverzetű, lovagi harcmodort folytató harcosok. Minden lovagnak három lova és egy fegyverhordozója volt. Egyforma felszerelést és ruházatot kaptak. Bal vállukon fehér köpenyt hordtak vörös kereszttel, melynek viselését a pápa engedélyezte. Feladatuk a zarándokok védelme, illetve tágabb értelemben a hitetlenek elleni küzdelem volt. A katonai feladatok ellátásán kívül életük a szerzetesek életvitelével egyezett: közös hálótermekben aludtak, együtt étkeztek naponta két alkalommal, a közbeeső időt pedig imádkozással, zsolozsmázással vagy más teendők elvégzésével (a fegyverforgatás gyakorlásával, az állatok ellátásával, vagy éppen őrség adásával) töltötték.
A lovagokéval megegyező, szürkésbarna-drapp ruházatot viselő fegyvernökök vagy fegyverhordozók (sergent) alkották a rend második, legnépesebb csoportját. Számuk általában nyolc-kilencszerese volt a lovagokénak. Legfőbb feladatuk a lovagok szolgálata volt, csatában pedig könnyűlovas katonaként támogatták őket.
A rend harmadik rétegébe a papok vagy káplánok tartoztak. A rend papjai általában csak a jelentősebb rendházakban és elsősorban a Szentföldön éltek. Feladatuk a tagok lelki életének gondozása volt, és egyedül a nagymesternek illetve a pápának tartoztak engedelmességgel.
A templomos rend élén a káptalan által megválasztott Nagymester: magister vagy grand maitre állt, aki a tisztet élete végéig töltötte be. Kisebb jelentőségű ügyekben egymaga döntött, de a legfontosabb kérdésekben csak a káptalan beleegyezésével határozhatott. Általános helyettese a sénéchal volt, aki háború esetén hasonló jogokkal bírt, mint a nagymester. A rend harmadik számú embere, a hadi ügyekért felelős marsall: maréchal volt. A három legfontosabb tisztség után rangban a tartományok – általában egy-egy ország alkotta provinciák – vezetői: preceptor vagy commandeur következtek. A rendházak, konventek vezetőit szintén így nevezték. A provinciák illetve rendházak elöljáróinak hatalma és jogköre a nagymesteréhez volt hasonló, azzal a különbséggel, hogy kisebb területre terjedt ki. A legfőbb vezetőkből és a szentföldi tartományok elöljáróiból állt a káptalan, amely tanácsaival segítette a nagymestert a rend irányításában. A templomosok évente tartottak generális káptalant, vagyis általános rendi gyűlést is, amelyen elvileg minden tartomány commandeur-jének részt kellett vennie. Ezen kívül az egyes tartományok is tartottak éves gyűléseket.
A rend zászlója
A templomosok zászlója eredetileg fehér (vagy ezüst) és fekete volt: fehér (ezüst) pajzs, felül fekete sávval. A XII. század közepétől egy új, fehér alapon fekete kereszttel ellátott zászlót hagytak jóvá, majd a század utolsó éveiben ez fehér alapon vörös latin (néha „talpas”) keresztes lett. A XIII. század elejétől pedig újra az eredeti alap lett, immár a vörös kereszttel.
A zászló templomos elnevezése gonfalon baucent, vagy csak baucent. A gonfalon magyarul zászló, baucent fehér-fekete foltosat jelent.
Felemelkedés és bukás
A templomos rend a XIII. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott. Kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban” működtek.
A Rend őrizte 1204 és 1307 között az úgynevezett torinói leplet, valamint 1222 után Székesfehérvárott az Aranybulla egy példányát is.
1291-ben a Szentföld hosszú időre elveszett a keresztények számára, ami a lovagrendeknek is kihívást jelentett. A másik két nagy lovagrend: a Johanniták és a teutonok (német lovagok) könnyebb helyzetben voltak, mint a templomosok, mert ők a harc és a zarándokok védelme mellett betegápolással is foglalkoztak. Ugyanakkor mindkét rend megtalálta azt a lehetőséget, ahová átvihették a kereszténység védelmében és terjesztéséért vívott harc eszméjét: a johanniták a törökökkel szemben harcoltak, a teutonok a poroszokkal és más balti népekkel, még hosszú évtizedeken keresztül. A templomos rend számára a megoldás egy saját állam létrehozása lett volna (ezt Ciprus szigetére tervezték), mint amilyen a johannitáké Rodosz szigetén, vagy a teutonoké a Balti-tenger partján, ám ez nem sikerült nekik, mert szembe kerültek az egyre erősödő Francia Királysággal.
Ilyen körülmények között került sor a történelem első koholt pereinek egyikére, amely végül a rend bukását okozta. 1307. október 13-án pénteken [2][3] IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója egy kathar (katar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton (1312. március 22.) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték.
A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták.
Túlélők, ha csekély számban is, de maradtak, főleg más országokban. Portugáliában új név alatt újraszerveződtek: ők lettek a Krisztus Lovagrendje. Skóciában is befogadták a menekülteket, és majd mint látni fogjuk, Magyarországon is el tudtak vegyülni más szerzetekben.
A rend nagymesterei
- Hugues de Payns (1118/1119- †1136)
- Robert de Craon (1136/1137- †1149)
- Everard de Barres (1149- †1152)
- Bernard de Tremelay (1152- †1153)
- André de Montbard (1153- †1156)
- Bertrand de Blanquefort (1156- †1169)
- Philippe de Milly/de Naplouse (1169- †1171)
- Eudes de Saint-Amand (1171- †1179)
- Arnaud de Toroga (1180- †1184)
- Gérard de Ridefort (1185- †1189)
- Robert de Sablé (1189- †1193)
- Gilbert Erail (1194- †1200)
- Philippe de Plessiez (1201- †1209)
- Guillaume de Chartres (1210- †1219)
- Pedro de Montaigu (1219- †1232)
- Armand de Périgord (1232- †1244)
- Richard de Bures (1244- †1247)
- Guillaume de Sonnac (1247- †1250)
- Renaud de Vichier (1250- †1256)
- Thomas Bérard (1256- †1273)
- Guillaume de Beaujeu (1273- †1291)
- Thibaud Gaudin (1291- †1293)
- Jacques de Molay (1293-1307. †1314. március 19., Párizs)
A rend ismertebb nyugat-európai építészeti emlékei
Franciaország:
- Sainte Eulalie de Cernon (1150 k.)
- La Couvertoirade
- Coulommiers rendház (1173)
- Coulommiers, Szt Anna kápolna (1196 – 1206)
- Metz: Nyolcszögletű kápolna és rendház (1180-1220 k.)
- Laon: Nyolcszögletű kápolna és rendház (1140 k.)
- Courban falunál: Epaly-rendház Szt György kápolna (1215 után)
- Marchesoif-rendház kápolnája (1235 után)
- La Ferté Gaucher: Szt Márton kápolna (1200-as évek első fele)
- Neuville-lés-Decire: Feuilloux-rendház és Szt. Tibold kápolna (1190 k.)
- Pontaubert: Saulced’Island rendház és kápolna (1192 k.)
- Arville rendház kápolnája (1130 k.)
- La Rochefoucauld: Malleyrand-rendház és Ker. Szt János kápolna (1170 k.)
- Élancourt-Viledieu-les-Maurepas rendház és kápolna (1180)
- Cosne-Cours-sur-Loire-tól k-re: Villemoison rendház és kápolna (1189)
Anglia:
- London, TempleChurch (1166–1185)
- Herefordshire, Garway: Szt Mihály körtemplom (1180 után)
- Lincolnshire: Temple Bruer (1151-1160)
Portugália
- Tomar: Krisztus-kolostor (építette: Gualdim Pais, 1160)
Spanyolország:
- Segovia: Nyolcszögletű Szt Kereszt kápolna rendház nélkül (1208 )
- Eunate: Szűz Mária tpl. (1200 k.)
- A Camino- menti Montsaunesi rendház (1180 előtt)
- Lacapella Livron román-kori rendház-kápolna
- Sergeac román-kori rendház-kápolna
- Marcenais román-kori rendház-kápolna
- Romestaing román-kori rendház-kápolna
A rend Magyarországon
A Templomos Rend Magyarországon a XII. század második felében jelent meg. Az első, források által is igazolható templomos ház az Adriai-tenger mellett fekvő vránai rendház volt. A Vránában álló bencés Szent Gergely monostor ugyanis már 1169-ben a templomosok kezében volt. Ezt követően, a XII. század utolsó évtizedeiben a magyarországi templomosok újabb birtokokat, rendházakat kapnak, például Zengg városát, a hozzá tartozó Szent György egyházzal együtt. A XIII. század elejétől pedig kezdetét vette a rend viszonylag gyors terjedése a királyságban, ami elsősorban keresztes eszmeiséget pártfogoló királyaink, Imre és II. András adományainak köszönhető. András király 1217-ben részt vett az ötödik keresztes hadjárat akcióiban, sőt, egyes források szerint tagja is volt a Templomos Rendnek, bár ennek nem maradt fenn hivatalos dokumentuma.
A jelenleg ismert források szerint a középkori Magyar Királyság területén a templomosoknak a rend eltörléséig tizennégy rendháza: (Boisce, Béla, Dubica, Esztergom, Gecske, Glogonca, Gora, Keresztény, Nekcse, Okriszentlőrinc, Szentmárton, Vrána, Zablata, Zengg, és közel 50 egyéb birtoka (földterülete, temploma, vára, városa, háza, halastava stb.) volt. Feloszlatása pillanatában a rendnek Angliában és Provence-ban például 40-40, míg Aragóniában és Katalóniában együttesen 32 rendháza volt. A felsorolásból kitűnik, hogy a rend magyarországi házai és birtokai elsősorban az ország déli tartományaiban: Szlavóniában és Horvátországban feküdtek. A magyarországi templomos házak és birtokok önálló provinciát alkottak már a XII. század második felétől.
A magyar rendtartomány első említése az 1156 és 1169 közötti időből származik. Ekkor keletkezett a templomos regulának a Statuts Hiérarchiques (Szervezeti rendelkezések) címet viselő része, amely felsorolja az akkor létező európai provinciákat: a franciát, az angolt, a poitou-it, az aragónt, a portugált, a szicíliait és utolsóként a magyart.
A templomosok komolyan részt vettek a harcokban a tatárjárás idején, a muhi csatában azonban nem bírtak a túlerővel, és mesterükkel együtt mindannyan odavesztek.
A rend tagjai a katonáskodás mellett hiteleshelyi tevékenységet is folytattak az országban. A középkori Magyarországon „hiteleshelynek” azokat az intézményeket nevezték – elsősorban a szerzetesrendek kolostorait –, amelyekben írásba lehetett foglaltatni a különböző jogi ügyleteket. A templomosok több magyarországi konventje is tevékenykedett hiteleshelyként, de csak néhány általuk kibocsátott irat maradt fenn.
A XIII. században Léka volt a templomos lovagrend egyik központja. A felsővár udvara alatt volt egy rejtélyes funkciójú helyiség. Ez két, negyedgömbkupolával fedett tér, benne egy lapos, hasáb alakú kő („oltárkő”), amit felállítottak a zárókőbe vésett jellegzetes templomos kereszt alá. Lékán misztérium-helyből átalakított őskeresztény szentélyről van tehát szó. Állítólag volt egy titkos átjáró is, ami egy mély kútból vezetett Borostyánkő várába, ahol az ottani kútnál volt az átjáró másik vége.
A rend ellen indított per megpecsételte a magyar tartomány sorsát is. A rend feloszlatása több forrás szerint Magyarországon békésnek tűnt, többségük a rivális lovagrend, a Johannita Rend tagja lett, és minden valószínűség szerint a pálosok közé is sokan beléptek.
Visszatérve Lékára, a templomosok ottani tevékenységének Károly Róbert vetett véget, aki annak a Szép Fülöpnek volt rokona, aki Nyugat-Európában irtotta a lovagokat. Károly Róbert kegyelmet ígért, amire a templomosok mentességi levelet kértek. A válasz: törvényen kívülinek nyilvánították őket. Johannita és Teuton lovagokkal megostromolták a várat, ám azt nem tudták bevenni. Ezután árulás folytán, a titkos alagúton át bejutottak a várba, és a kultikus terembe menekült hét templomost, akik az oltár előtt imádkoztak, lemészárolták, tartományi mesterükkel Radványi Gyulával egyetemben. Az eseményről az az okirat tájékoztat, amelyben a király Kőszeg városának visszaadja a városi rangot köszönetül azért, amiért őt a város polgárai „egy fontos és nehéz helyzetben” megsegítették. A Borostyánkő felé menekült templomosokat ott érte a végzet. A vérfürdő helyét a néphagyomány ma is ismeri.
Fontos megjegyezni, hogy e néphagyomány eredeti változata a királyt és a németújvári grófokat tette felelőssé a mészárlásért. Mivel Németújvár 1289-től Habsburg Albert német király kezén volt, mai történelmi ismereteink szerint a kiközösített rend elleni támadás Albert és fiai, a "németújvári" osztrák hercegek hadjárata lehetett. Csupán az újkori, Habsburg uralom alatt álló Magyarországon terjedt el a nézet, mely szerint a legendában említett király Károly Róbert lenne. Mivel Károly Róbert családja évtizedeken át élvezte a lovagrend támogatását és Károly Róbertnek kifejezetten rossz volt a viszonya Szép Fülöppel és V. Kelemen pápával a nápolyi trónviták miatt, valószínűtlen, hogy 1307 után fellépett volna a rend tagjaival szemben. A lékai mészárlás története valószínűleg a korabeli osztrák-magyar határviták egyik jellegzetes esete csupán.
Más források szerint viszont Magyarországon tovább élt a Rend. Akárcsak Portugáliában, titokban újraszerveződtek, állítólag még Mátyás király idejében is éltek remeteként a hegyekben, ezúttal már mint „fehér barátok”.
Egy hazai sajátosság: a magyar nép a templomosokat az ország több részén is „vörös barátoknak” nevezte, valószínűleg a ruhájukon viselt kereszt színe miatt, más feltevések szerint viszont a feloszlatásuk utáni vérengzés után kapták nevüket az orvul legyilkolt lovagok.
Rudolf Steiner szerint a templomosok fő feladata – a Szent Grál őrzésén kívül – „Európa gazdasági és társadalmi felemelése” lett volna.
Több helyen olvasható, hogy a Margit-szigeten a templomosoknak egy épületük állt.[5] Valójában a Margit-sziget történetével foglalkozó szakirodalom nem tud templomos jelenlétről. Ezt a feltételezést Krúdy Gyula író indította el, tőle vették át. Az író a Világ című folyóirat egyik 1925-ös számában számolt be arról, hogy az ekkor folytatott ásatások közben vélhetően templomos kolostor-templom maradványait fedezték fel, köztük egy sírkövet, melyen az alábbi felirat volt olvasható: HIA CETVA DEVITON'S.[6] A kutatásoknak Krúdy Gyula is lelkes híve volt, tárcát is írt az ásatásokról, és egy ma már kevéssé ismert elbeszélése, A templárius is e hatás alatt állt. Valójában azonban ekkor a premontrei kolostort találták meg.[7] Itt előkerült egy sírkő, amelynek a felirata "Hic iacet Valentinus", azaz "Itt nyugszik Bálint". A sírkövet 1972-ben közölték először fényképen.[8]
Az újraszerveződött rend
A XX. században több, főleg angolszász szervezet alakult, mely a templomosok utódjának nevezte magát, ám ehhez egyik sem kapta meg a pápai engedélyt.
1979-ben, Poggibonsiban (Siena, Olaszország) Gróf Marcello Alberto Cristofani della Magione kezdeményezésére megalakult egy olyan, laikusokból álló szervezet, amely – az ősi Rendtől való egyenes származtatás követelésének igénye nélkül – elfogadta azt az életideált és életstílust, amelyet még Szent Bernát foglalt írásba. A szervezetet, amelyet lovagrendi alkotmányának megfogalmazásával és az ősi Rendhez visszanyúló világos hivatkozásaival 1979. szeptember 21-én polgárjogilag jóváhagytak, az akkori sienai érsek 1988. szeptember 8-án Ordo Militiae Christi Templique Hierosolymitani néven mint hívők magántársulatát hagyta jóvá. 1989. november 24-én ugyancsak ő erősítette meg az alkotmány néhány módosítását, 1990. november 18-án pedig Siena új megyés püspöke hagyta jóvá a Templomos Lovagrend Krisztus Szegény Lovagjai Rendjének Szabályzata elnevezésű regulájukat, amely az ősi Rend szabályzatából ered, ám a jelen korhoz alkalmazkodik.
Ma a Lovagrend 10 nemzeti praecepturával és több priorátussal, valamint helyi javadalommal rendelkezik; tagjai közé fogadott cserkészcsapatokat valamint több ifjúsági szervezetet Olaszországban és külföldön is. A nagymesteri szék Poggibonsiban, a Castello della Magione-ban található, amely 1312-ig a templomosok, majd feloszlatásuk után a Johanniták tulajdonában volt, egészen addig, amíg della Magione gróf megvásárolta, és adományként az alakuló Templomos Lovagrend nagymesteri székhelyévé tette.
A Lovagrend tagjai hozzájárulásaiból, nyilvános vagy magánközületek adományaiból, és saját tevékenységéből tartja fenn magát.
Létezik azonban egy másik, folytatólagosan működő, a katolikus egyházhoz mindvégig hű templomos csoport, amely Portugáliában tudott fennmaradni évszázadokon át. A Portóban székelő, portugál nagymester vezetésével működő Jeruzsálemi Templomos Lovagrend (OMSTH) tekintettel arra, hogy XVI. Benedek korabeli okiratok alapján elismerte, hogy a templomosok pere koncepciós volt, szintén felvette a kapcsolatot a Vatikánnal, hivatalos elismertetés végett.
A rend öltözete
Az ünnepélyesen fogadalmat tett lovagok (szerzetesek), és az engedelmességi lovagok (világiak), alkalmanként fehér ruhát viselnek, amely tunikából, a mellrészen vörös nyolcszögű kereszttel ellátott egy skapuláréból áll. A dámák fehér, ujjnélküli fátylat viselnek, a felső ág nélküli kereszttel. A káplánok fehér főpapi vállgallért hordanak vörös szegéllyel és vörös gombokkal, elöl baloldalt a vörös kereszttel. A többi bejegyzett laikus nem visel öltözetet, csak jelvényt, vagy adott esetben kitüntetést.
A magyar templomosok
A Lovagrend magyarországi tevékenysége 1999-ben vált a magyar állami (és nem egyházi) törvények értelmében legálissá. Ennek eredményeképpen itthon három commenda működik, valamint a Magyarok Praeceptoriájához tartoznak a külföldön élő hazánkfiai is. A Lovagrend (mint bejegyzett egyesület) magyar lelki vezetői és pártfogói a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közül kerülnek ki. Magyarországon főként ifjúságvédelmi, karitatív, valamint a lovagrend magyarországi történetét vizsgáló tevékenységet fejtenek ki. A magyar templomos egyesület tagjai a tradicionalizmus hazai patrónusai.
Kiemelendő, hogy 1998 augusztusában a templomosok engedélyt kértek II. János Pál pápától, hogy a Szent Koronát mint ereklyét használhassák jelképül. Az engedélyt a lelkiségi egyesületi munkára való tekintettel pápai áldással együtt megkapták.
A portói székhelyű Jeruzsálemi Templomos Lovagrend (OMSTH) szintén jelen van Magyarországon, méghozzá az 1990-es évek eleje óta. E rend magyarországi főpriorja Nagy Károly várpalotai plébános. A rend két tartományra (nyugati és keleti) oszlik, melyek élén szintén prior áll. A jeruzsálemi templomosok több felvonuláson, így a Szent Jobb Körmeneten is rendszeresen felvonulnak. A lovagrend rendezvényei általában Várpalotán, Tihanyban és más dunántúli helyszíneken kerülnek megrendezésre, az ünnepélyes lovagavatásra májusban kerül sor. A rendnek nincsenek szerzetes tagjai, de a főprior mellett más felszentelt papok is tagjai a rendnek. A rend jelen van a Délvidéken (Nagybecskerek és Beodra) is. A lovagavatást egyéves jelöltség előzi meg. A rend jelvénye fehér paláston vörös kettős kereszt, védőszentje Szent György. A másik rendhez hasonlóan e rend is bírja a katolikus egyház elismerését, a lovagok számos misén megjelennek.
Ajánlott irodalom
- A templáriusok Magyarországon. A Magyar T. Akadémiában 1861. évi junius 10-kén székfoglalóúl. Eléterjeszté Pesty Frigyes; Emich, Pest, 1861 (hasonmásban: 2021)
- Barach Benedek: A templáriusok titkos statútumai. Ismertető előadás Merzdorf által hasonczím alatt kiadott kézirati másolat nyomán; Aigner, Bp., 1878
- Patek Ferenc: A magyarországi templarius rendtartomány felbomlása; May Ny., Bp., 1912
- Piers Paul Read: A templomosok; ford. Majorossy Judit; Gulliver, Bp., 2001
- A templomos lovagrend regulája; ford., bev., jegyz. Stossek Balázs, szerk., szöveggond., appendix Pánczél Hegedűs János; Agón–Kairosz, Bp., 2002
- Stefano Varanelli: A templomos lovagok legendája. Titkok, tények, talányok; ford. Ruskó András; Ventus Libro, Bp., 2009
- Bohumil Vurm: A templomosok története; fotó Zuzana Foffová, ford. Barna Ottilia; Sziget, Bp., 2013
- Dan Jones: A templomosok. Isten szent harcosainak felemelkedése és bukása; ford. Barabás József; Kossuth, Bp., 2018
- Hunyadi Zsolt: Keresztesek, lovagrendek. Válogatott tanulmányok; SZTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, Szeged, 2019 (Fontes et libri)
- Volker Loos: A templomos lovagrend története; Art Nouveau, Pécs, 2000
- Edelényi – Vehrer Adél: Templomos lovagok az európai néphagyományban, Bp., Gondolat, 2004, ISBN 963 9567 59 0, ISSN 1419-2306
- Edelényi – Vehrer Adél: A harangozóhegyi vár története a sokorói szájhagyományban, Győr, Sokorópátka Község Önkormányzata, 2003, ISBN 963 212 697 1
- Edelényi – Vehrer Adél: A templomos-monda a sokorói szájhagyományban, Győr, Sokorópátka Község Önkormányzata, 2007 ISBN 978-963-06-3831-9
- Wolfram von Eschenbach: Parsifal, Arkánum Szellemi Iskola, 2003 – mint a templomos lovagok szimbolikus megjelenítése
- Louis Charpentier: A templomos lovagok titkai, Bp., Holnap, 1992 ISBN 963-346-000-X
- Robyn Young: A testvériség, A hadjárat, Rekviem
- Karcag Ákos: A templomos lovagok rendházai Nyugat-Európában – Várak-kastélyok-templomok, 2012/6. p.36-39. – ISSN 1786-7150
- Vehrer Adél: Templomos lovagok az európai néphagyományban, Saarbrücken, Németország : GlobeEdit (2018) , 328 p. ISBN 978-613-82-4276-5
- Vehrer Adél: Tényő történeti mondavilága, Győr, Tényő Világa Egyesület az Élhetőbb Településért, 2019. ISBN 978-615-00-6129-0
Jegyzetek
- ↑ Magyar katolikus lexikon (Templomos Lovagrend)
- ↑ Az öröknaptárak 1307. október 13-át csütörtöki napra datálják, ez azonban az öröknaptárak hibája. Nem veszik figyelembe, hogy 1582. október 15. előtt nem a Gergely-naptár, hanem a Julián naptár volt érvényben, amely szerint viszont valóban pénteken volt 1307. október 13. az akkori 8 nap eltérés miatt. A Gergely-naptár bevezetésekor a különbség már 10 nap volt, ma pedig 13 nap, 2100 után pedig 14 nap lesz. Archiválva 2013. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben Archiválva 2010. július 23-i dátummal a Wayback Machine-ben Archiválva 2011. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Más vélemények szerint ennek a hiedelemnek az eredete az Utolsó Vacsorához kötődik.
- ↑ Karcag Ákos: A templomos lovagok rendházai Nyugat-Európában - Várak-kastélyok-templomok, 2012/6. p.36-39. - ISSN 1786-7150
- ↑ Bakk Erzsébet - Bakk István: A magyar pálos rend. Ősi Gyökér 44. évf. 3. sz. (1977) 13. o.
- ↑ Megtalálták a templárius lovagrend kolostorát és templomát a Margitszigeten. Világ 1925. november 7., 5. o.
- ↑ Budapest, Margit-sziget Szent Mihály-kápolna. . (Hozzáférés: 2018. július 20.)
- ↑ A cikk maga ugyan nem a Margit-szigettel foglalkozik, de a sírkövet párhuzamként mutatja be: H. Gyürky Katalin: Adatok a budai Szent Péter külváros topográfiájához. Budapest Régiségei 22. évf. (1972) 232. o.
Források
- A Templomos Lovagrend honlapja
- A Jeruzsálemi Templomos Lovagrend honlapja
- A Templomosrendiek újjáalakulása
További információk
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.