A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
| Indigó | |
 Egy darab indiai indigófesték | |
 Indigó | |
| Más nevek | 2,2′-bisz(2,3-dihidro-3-oxoindolilidén), 2-(1,3-dihidro-3-oxo-2H-indol-2-ilidén)-1,2-dihidro-3H-indol-3-on, C.I. 73000, C.I. Vat Blue 1,
Indigotin |
| Kémiai azonosítók | |
|---|---|
| CAS-szám | 482-89-3 |
| ChemSpider | 4477009 |
| RTECS szám | DU2988400 |
| UNII | 1G5BK41P4F |
| ChEMBL | 599552 |
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
| Kémiai képlet | C16H10N2O2 |
| Moláris tömeg | 262,27 g/mol |
| Megjelenés | sötétkék kristályos por |
| Sűrűség | 1,199 g/cm³ |
| Olvadáspont | 390–392 °C |
| Oldhatóság (vízben) | 10 g/l |
| Veszélyek | |
| EU osztályozás | 207-586-9 |
| R mondatok | R36/37/38 |
| S mondatok | S26-S36 |
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |
Az indigó szerves vegyület, amelyet kék festékanyagként alkalmaznak. Az indigó név a görög indikosz (ινδικός = indiai) szóból származik. Spanyol közvetítéssel terjedt el.[1]
Története, előállítása
Az ókorban a virágzó indigónövényt levágták, és fa kádakban erjesztették víz alatt 10–15 órán keresztül. Ennek során sárga színű oldatot kaptak, melyből a levegőn kék pelyhek formájában vált ki a nyers indigó.
Szerkezetét Adolf von Baeyer állapította meg 1868-ban, és 1880-ban a szintézisét is kidolgozta. A természetes indigót kiszorító ipari szintézis Karl Heumanntól(de) származik 1890-ből. Ma ennek módosításával, N-fenilglicinből(en) állítják elő:
|
| Karl Heumann eredeti szintézise |
|
| A módosított előállítás |
Jegyzetek
- ↑ Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 66. o. ISBN 963 8334 96 7
Források
- Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret. 3. kiadás. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1963. 721–722. o.
- Kis kémiai szótár. Fordította Hársing Lászlóné. Budapest: Gondolat. 1972. 189. o.
- Akadémiai kislexikon. Főszerkesztő: Beck Mihály és Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1989. 1 kötet., 815. o. ISBN 963 05 5279 5
- Hans Breuer: Atlasz – Kémia. Fordította Ungvárai János és Ungvárainé dr. Nagy Zsuzsanna. Harmadik, javított kiadás. Budapest: Athenaeum 2000 Kiadó Kft. 2003. 414–415 és 417. o. ISBN 963-9471-35-6
- Furka Árpád: Szerves kémia. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1988. 780–781. o. ISBN 963-19-2784-9
- Dr. Otto – Albrecht Neumüller: Römpp vegyészeti lexikon. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1982. 2 kötet., 569–571. o. ISBN 963-10-3269-8
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.