A hospesek^[1] eredetileg a XI–XII. században a társadalom felső, vagyonos rétegéhez tartozó előkelők, akik nagyrészt Nyugat-Európából, főként az akkori gazdasági erőforrásokhoz képesti túlnépesedés következtében hazájukat elhagyva települtek le Magyarországon, hogy a király udvarában katonai és egyéb szolgálattal szerezzenek birtokot.

A telepeseket a korabeli források a hospes (a latin szó jelentése: idegen, jövevény, meghívott, vendég) elnevezéssel illették. A XIII. században vendégeknek nevezték már azokat a parasztokat is, akik korábbi urukat kedvezmények érdekében elhagyva más birtokos földjeire települtek.

A hospesek személyes szabadsággal rendelkeztek. Szabad költözködési, birtokszerzési és vámmentességi, vásártartási joguk volt, és nem voltak kötelesek hadbavonulni sem. Közösségeiket szabadon választott bírók és esküdtek irányították.

Jegyzetek

Források

• Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza (Akadémiai Kiadó, 1987) ISBN 963-05-4200-5

• Honismeret