Epigramma -

Az epigramma irodalmi műfaj. Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt (expozíció/előtag és klauzula/utótag) kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes. Léteznek magasztos hangvételű, dicsőítő, valamint csípős, humoros epigrammák. Az újkori költészetben a didaktikus és az antik hagyományokat ápoló költészet kedvelte különösebben: a humanizmus és a klasszicizmus.

Más meghatározás szerint: az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség. Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző (gyakran varázsigeként használt) mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken (a szó 'rávésés'-t, 'felirat'-ot jelent).

Általában két elem van: valamilyen tény (tárgy, dolog, személy) és a hozzá kapcsolódó, gyakran szellemes, ötletes megjegyzés, gondolat, csattanó. Ennek a két elemnek megfelelően van előkészítő része (előtagja) és lezáró része (utótagja), mely többnyire egy fordulat után következik. Gyakran jellemzi a műfajt ellentétek egységbe foglalása.

Az epigramma témája, hangneme, célja szerint igen változatos: megörökíthet gyászt, szerelmet, sokféle életmozzanatot; van tanító, harci, gúnyos (szatirikus) és politikai változata is.

Kedvelt versformája a disztichon, de más versformákban is gyakori.

Története

Eredetileg az ókori görögöknél az epigramma egy verses feliratot jelentett sírköveken (sírfelirat) vagy más tárgyakon, majd az i. e. VI. századtól önállósult lírai műfajjá vált. A görögöknél még komoly, érzelmes hangulatú, majd később a rómaiaknál már csípős, szatirikus jellegű.

Példák

Szimónidész (Kr. e. 5-6. sz.) nevéhez fűződik a hősi epigramma leghíresebb változata:

„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

Kölcsey Ferenc: Huszt

„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
    Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
    Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
    Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
    Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”

Szerzők

Anthologia Palatina – görög epigrammagyűjtemény
I. Damasus pápa – sírfeliratok
Szimónidész – A Thermopülai-i hősökre
Anakreón – Gyűlölöm azt…
Aszklépiadész – Életuntság
Catullus – Gyűlölök és szeretek
Martialis – Könyveiről
Goethe és Schiller – Xéniák (1796)
Janus Pannonius
- Szilviához
- Kigúnyolja Galeotto zarándoklását
- Pannónia dicsérete
- A narni Galeottóhoz
- Egy dunántúli mandulafáról

Balassi Bálint
- Fulviáról
- Az erdéli asszony kezéről
Zrínyi Miklós – Az idő és hírnév
Kazinczy Ferenc – Tövisek és virágok
Batsányi János – A franciaországi változásokra
Berzsenyi Dániel – Napoleonhoz
Kölcsey Ferenc
- Huszt
- Emléklapra
- Versenyemlékek
Vörösmarty Mihály
- Pázmán
- Magyarország címere
Petőfi Sándor – Felhők
József Attila
- Egy spanyol földmíves sírverse
- Két hexameter
Illyés Gyula
- Jog a XX. században
- Egy népfinak
- Táviratok

Források

Irodalomportál
Ókorportál

Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Epigramma
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.