A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Barta István | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1910. május 22. Budapest |
Elhunyt | 1978. április 10. (67 évesen) Budapest |
Ismeretes mint |
|
Házastárs | Stern-Spronz Erzsébet[1] |
Gyermekek |
Barta Éva Barta Judit[2] |
Iskolái | Karlsruhei Műszaki Egyetem |
Pályafutása | |
Szakterület | elektronika |
Kutatási terület | híradástechnika |
Tudományos fokozat | műszaki doktor (1934) |
Munkahelyek | |
Budapesti Műszaki Egyetem | ny. r. egyetemi tanár (1949–52), tanszékvezető egyetemi tanár (1952–72) |
Szakmai kitüntetések | |
| |
Akadémiai tagság | MTA levelező tag (1949), rendes tag (1976) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Barta István témájú médiaállományokat. |
Barta István (Budapest, 1910. május 22. – Budapest, 1978. április 10.) Kossuth-díjas magyar villamosmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe a rádió- és televízió-vevőkészülékek működési elve és elektroakusztikai kérdései voltak, különösen jelentősek a televíziós képátviteli technika fejlesztése terén elért eredményei. Oktatás- és tudományszervezői munkássága szintén jelentős: első vezetője volt a budapesti műegyetem híradástechnikai tanszékének (1949–1972), alapító tagja és elnöke (1953–1974) a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek.
Életútja
Barta (Fuchs) Sándor mérnök, építési vállalkozó és Benedek Jozefa fia, izraelita felekezetű család sarja.[3] A Budapesti V. Kerületi Bolyai Főreáliskolában tette le érettségi vizsgáit 1928-ban, majd megkezdte felsőfokú tanulmányait, s a bécsi, brnói és karlsruhei műegyetemek hallgatója volt. Villamosmérnöki képesítését 1933-ban, műszaki doktori oklevelét 1934-ben szerezte meg a Karlsruhei Műszaki Egyetemen. 1934-től 1938-ig az Ericsson Magyar Villamossági Rt. tervezőmérnöke volt, majd 1938-tól az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. alkalmazásában állt, előbb mint a televízió-kutatólaboratórium fejlesztőmérnöke, 1945-től mint a nagyfrekvenciás osztály vezetője. 1948–1949-ben az Orion Rádió és Villamossági Vállalat műszaki igazgatói posztját töltötte be, majd 1949-től 1952-ig a Távközlési Kutató Intézet osztályvezetője volt. Ugyancsak 1949-ben nevezték ki a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol 1972-ig a vezeték nélküli híradástechnikai – 1952 után híradástechnikai – tanszék első tanszékvezető egyetemi tanára volt. Ezzel párhuzamosan 1957-től 1960-ig a műegyetemen a villamosmérnöki kar dékáni feladatait látta el, 1960-tól 1963-ig pedig oktatási rektorhelyettes volt. Híradástechnikai katedrája átadását követően 1972-től 1974. decemberi nyugdíjba vonulásáig a műegyetemi tanszékek összefogásából újonnan alakult Híradástechnikai Elektronikai Intézetben folyó kutatómunkát irányította alapító igazgatóként.
Munkássága
Elsősorban a rádió- és televízió-vevőkészülékek működési elvével és elektroakusztikai vonatkozásaival, a színes televíziózás elektronikai kérdéseivel, erősítők és elektromos műszerek fejlesztésével, impulzustechnikai problémákkal foglalkozott.
Karslruhei műegyetemi évei alatt a mikrofonok tranziens kényszerrezgését (gerjedését) vizsgálta. Az Ericsson mérnökeként az 1930-as években elsősorban rádió-vevőkészülékek és rádiófrekvenciás mérőberendezések fejlesztésével foglalkozott. Az Egyesült Izzó alkalmazásában Magyarországon elsőként épített ki zárt láncú televíziós hálózatot, valamint részt vett az ultrarövid- és mikrohullámú elektroncsövek működési elvének kidolgozásában. Később, 1946-ban elsődleges feladata az Egyesült Izzó Bay Zoltán irányította Hold-reflexiós kísérleteiben való részvétel volt, amelynek során a Holdról visszavert jelek kibocsátására és elfogására alkalmas rádiólokátort építettek ki. A második világháborút követő időszakban jelentősen hozzájárult a magyarországi elektromosműszer-ipar megteremtésében, közreműködött az állomáskereső nélküli néprádió kifejlesztésében (1949). Pályája későbbi szakaszában a televíziós berendezések áramköri kérdéseit vizsgálta, elektroncsöves fekete-fehér televízió-vevőkészülékeket fejlesztett, kísérletileg igazolta a műsorszórás horizonton túli terjedését. Közreműködött a televíziós berendezések ipari gyártásának beindításában, az 1960-as évektől pedig behatóan vizsgálta a színes televíziózás elektronikai kérdéseit.
Munkásságának egyedi vonulata az elektroakusztikai eszközök humánélettani és pszichikai hatásainak vizsgálata. Kutatásai alapján bemérte és meghatározta az optimális audiális élmény (pl. zenehallgatás) eléréséhez szükséges, a rádióhullámmal szembeni frekvencia- és amplitúdókövetelményeket. Behatóan foglalkozott a torzítás kompenzálására alkalmas akusztikai kiegyenlítődési folyamatokkal is.
Oktatás- és kutatásszervezői tevékenysége szintén jelentős volt. Tevékenyen közreműködött a Távközlési Kutató Intézet 1949-es megszervezésében, amelynek később igazgatója is volt. Szintén részt vett az Állami Műszaki Főiskola 1947-es megalapításában, ahol törekvéseinek köszönhetően Magyarországon megindulhatott a híradástechnikusok képzése. Nevéhez fűződik számos egyetemi tankönyv, jegyzet megírása; a rádió-vételtechnika, a televíziótechnika, az elektroncsövek, az elektronikus mérések és az impulzustechnika tárgyak előadása évtizedekig az ő jegyzetein alapult.
Szervezeti tagságai és elismerései
1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, részt vett a Tudományos Minősítő Bizottság munkájában, elnöke volt az elektrotechnikai szakcsoportnak, tagja a műszerügyi és a híradástechnikai bizottságoknak. 1949-ben egyik fő szervezője és alapító tagja volt a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek, amelynek tevékenységét 1953-tól 1974-ig elnökként irányította, 1974 után pedig tiszteletbeli elnöke volt. Emellett a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnökségi munkájában is részt vett. 1967-ben a Lengyel Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Az 1956-ban megjelent Rádiókészülékek és erősítők című tankönyvéért 1957-ben megkapta a Kossuth-díj második fokozatát. A legmagasabb híradás-technikai elismeréssel, a Puskás Tivadar-díjjal kétszer is kitüntették (1960, 1975). Emellett díjazottja volt a Kiváló Dolgozó elismerésnek (1948), az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címnek (1959) és a Munka Érdemrend arany fokozatának (1965, 1970) is.
Főbb művei
- Elektroncsövek: A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnökhallg. részére. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.
- Rádióvételtechnika. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.
- Televízió. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.
- Bevezetés a gyengeáramú mérésekbe. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.
- A távolbalátás alapjai I–III. Budapest: Felsőoktatási Jegyzetellátó. 1953. (Barát Zoltánnal)
- Központi televíziós jelkeltő generátor: Szinkrongenerátor. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1954.
- Képfelvevő és képvisszaadó katódsugárcsövek. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1954.
- Rádiókészülékek és erősítők: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1956.
- Híradástechnika. Budapest: Terra. 1964. 512 o. (Kozma Lászlóval)
Emlékezete
Mellszobrát 2010 novemberében avatták fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületében.
Jegyzetek
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest XI. kerületi polgári házassági akv. 632/1937. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 8.)
- ↑ Névpont. (Hozzáférés: 2020. október 8.)
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. V. kerületi polgári házassági akv. 229/1908. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 8.)
Források
- Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1975. 51. o.
- Dr. Barta István. Híradástechnika, 6. sz. (1978) 2. o.
- Bognár Géza: Barta István 1910–1978. Magyar Tudomány, LXXXV. évf. 10. sz. (1978) 786–787. o.
- Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 54. o. ISBN 963-05-2500-3
- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 280. o. ISBN 963-05-4420-2
- Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 310. o. ISBN 963-05-6821-7
- Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 59., 102., 267., 270. o.
- Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 457. o. ISBN 963-547-414-8
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 100–101. o.
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Arató András (villamosmérnök)
Arató Péter
Arató Péter (villamosmérnök)
Bálint Lajos (villamosmérnök)
Bársony István (villamosmérnök)
Balczó Zoltán
Bankó Miklós (villamosmérnök)
Barakonyi Károly
Barta István (villamosmérnök)
Bejczy Antal
Benedikt Ottó
Benkó Sándor
Berceli Tibor
Berceli Tibor (villamosmérnök)
Berecz Frigyes
Biró Károly Ágoston
Bognár Géza (villamosmérnök)
Bokor József (villamosmérnök)
Botond-Bolics György
Bucsánszki Csaba
Csáki Frigyes
Cséfalvay Klára
Csóti György
Csabai Dániel
Csermely István
Csikós Béla
Csurgay Árpád
Dávid László (villamosmérnök)
Erő János
Földiák Péter
Földi Tivadar
Farkas György (elektronikai mérnök)
Farkas István (villamosmérnök)
Ferencz Csaba (űrkutató)
Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya (űrkutató)
Fodor István (villamosmérnök, 1856–1929)
Fodor István (villamosmérnök, 1943)
Font Sándor
Forgó László (villamosmérnök)
Gábor Dénes (fizikus)
Gödölle István
Gali Ádám
Geszti Pál Ottó
Gordos Géza
Hegedüs András (tájfutó)
Heinrich Gyula
Herpy Miklós
Hidas Miklós
Hoór-Tempis Móric
Holló Imre (villamosmérnök)
Holler László
Horányi Özséb
Hutter Ottó (villamosmérnök)
Hutter Ottó (villamosmérnök, 1930)
Imecs Mária
Jakobovits Dániel
Jodál Endre
Juhász Miklós (villamosmérnök)
Julesz Béla
Kálmán Rudolf Emil
K. Szabó Zoltán
Kalinovszky Dezső
Kalmár Ferenc (politikus)
Kelemen Árpád
Kelemen András (villamosmérnök)
Keller László
Kesztner Zoltán
Keviczky László
Kishonti István
Klupathy Jenő
Kocsis Károly (villamosmérnök)
Kolos Richárd
Korda Dezső
Korondi Péter
Kovács Győző (informatikus)
Kovács István (villamosmérnök)
Kovács Károly Pál
Kovács Levente (villamosmérnök)
Kozma László (villamosmérnök)
Lévai András (energetikai mérnök)
Lajtha György
Laufer Tamás
Lelkes György
Leslie L. Vadász
Liska József
Lukács József (villamosmérnök)
Mándi Andor
Márki-Zay Péter
Máthé Balázs
Mécs Imre
Magyar Gábor (villamosmérnök)
Martos Balázs
Molnár Gábor (villamosmérnök)
Molnár Lombár László
Mondl Ferenc
Monostori László
Murányi Levente
Nádasi András
Náray Zsolt
Nagyházi Csaba
Nagy Elemér (fizikus)
Nagy István (villamosmérnök)
Nagy Péter (villamosmérnök)
Nagy Tamás (politikus, 1946)
Nemes Tihamér
Oberst László
Oláh József (mérnök)
Orosz László (fizikus)
Pál László (politikus)
Pásztorniczky Lajos
Pécsi L. Dániel
Padányi Árpád
Papp Elek
Pap László (villamosmérnök)
Patrubány Miklós
Preitl István
Pusztai Kálmán
Rapcsák András (politikus)
Ratkovszky Ferenc
Reményi Károly (mérnök)
Roska Tamás
Rozinek Artúr
Söpkéz Sándor
Sallai Gyula (villamosmérnök)
Schönherz Zoltán
Sebestyén János (villamosmérnök)
Seidner Mihály
Simonyi Károly
Sinkó Ottó
Sisak Ferenc
Stark Lipót
Sugár András (üzletember)
Székely Gyula (villamosmérnök)
Székely Vladimír
Székely Vladimír (villamosmérnök)
Széles Gábor (üzletember)
Szépfalusy Péter
Szabó Ferenc (fizikus)
Szentgyörgyi László
Szepesi Endre
Szigeti György (fizikus)
Szilvási László
Sztojánov István
Sztrókay István
Tárcza László
Tófalvi Gyula
Taky Ferenc
Tihanyi Kálmán
Tuschák Róbert
Uzsoky Miklós
Vágó István (villamosmérnök)
Vámos Tibor (villamosmérnök)
Vajda György (mérnök)
Valkó Iván Péter
Valter Ferenc (villamosmérnök)
Varga István Attila
Vecsei Géza
Verebélÿ László (villamosmérnök)
Veszelovszki Zsolt
Vigh Bertalan (mérnök)
Vukovics Gyula
Zipernowsky Károly
Zollman Péter
Zoltán István
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.