Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.

Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint reklámízű megfogalmazások találhatók (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!

Baranta
Eredet	Magyarország
Megalkotója	Vukics Ferenc
Leghíresebb sportolók	Vukics Ferenc, Kelemen Zsolt, Karacs Lajos, Kopecsni Gábor
Technikák	vegyes
Olimpiai	Nem

A baranta a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével létrehozni kívánt, a kilencvenes évek óta formálódó magyar harcművészeti stílus.

Elnevezése

A baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele többségében magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele.

Jellegzetességei

Tervei szerint a baranta alapvetően nem egy „mester” összefoglalt mozdulati- és személyiségformálási struktúrája kíván lenni, hanem egy nép kultúrájának harcban történő megnyilvánulása.

A mozgásanyag kialakításában fontos szerepet játszanak a régi fegyveres- és eszközös harci táncok, tehát a baranta számos harcnemmel foglalkozik, a nagy távolságra ható hagyományos fegyverektől a közvetlen közelharcig.

A legfontosabb fegyvereik: íj, szablya, kard, rövid- és hosszúbot, fustély (ez is egy botféleség), kelevéz, kopja, fokos, pajzs, csatabárd, ostor, csatacsillag, kés.

A baranta a különféle fegyverek harci helyzetben való alkalmazására törekszik, így gyakorlatilag az összes fegyver, melyet a gyakorlás során használnak, a versenyeken is megjelenik, természetesen megfelelő védőfelszerelés kíséretében. Így rendeznek párbajt például a szablyavívásból, lándzsavívásból, fokosvívásból, de a folyamatos fejlődésnek és kísérletezésnek köszönhetők az ostor- illetve az íjászpárbaj versenyszámok is.

Lovas (ráró) és gyalogos (thug) szakágakra oszlik. Mindkét szakág 10-10 versenyszámban méri össze a képességeit. Kétféle versenyt rendeznek: a baranta harci játékok szinte minden versenyszámot szerepeltetnek, míg az oslu barantában mindig csak egy versenyszámban indulnak. Az oslu versenyeken általában csak olyan versenyzők indulhatnak, akik az összetett versenyeken is indulnak. Bajnoki címet azonban csak összetett versenyeken lehet szerezni, mivel a baranta nem bátorítja az egy-egy versenyszámra szakosodó specialisták képzését. A versenyeken sokszor csapatok is indulhatnak (többnyire 3-6 fővel).^[1] A csapatharcok kiválóan fejlesztik a közösségben való együttműködést, ami a való életben is kamatoztatható képesség.

A puszta kezes harcban megkülönböztetnek kultikus birkózást (övbirkózást), valamint harci birkózást (böllönt). A pusztakezes technikák jellemzője, hogy a küzdelmet befejező feszítő, fojtó mozdulatok legtöbbjét már álló helyzetben kialakítják, a földharc során már csak szorosabbra fogják.

A lovas szakág a lóval való együttműködés egy olyan fokát követeli meg a lovasoktól, ahol a ló irányítását, harci alkalmazását mindenféle kényszerítő eszközök (pl. lószerszám) nélkül kell végrehajtani.

A baranta fontos sajátossága az a speciális nevelési és közösségformálási rendszer, amely a hagyományos magyar életfilozófián és szimbólumrendszeren alapszik. A stílus nem véletlenül nevezhető harcművészetnek: a magyar népi kultúra, a szokások, a hagyományos értékek és tudásanyag ismerete mellett a barantásnak ugyanolyan jól kell tudnia forgatnia a botot, vívnia a fokossal, vagy éppen használnia az ostort, ahogyan népi táncokat járnia, népdalokat énekelnie, vagy éppen magyar költőinket, íróinkat ismernie. A baranta magyarhoz illő felfogásra nevel és sajátos kultúrát igyekszik létrehozni. Hívei szerint a hagyományokat a barantázó nem őrzi, hanem megéli, teremti, így válik szerves részévé a magyar kultúrának. A baranta megalkotása során is előnyben részesítik a régi magyar szavakat: például többen használják a csapatversenyek elnevezésére a tömén (egyéb alakjai , tömény, tumen) kifejezést, amely eredetileg tízezret, átvitt értelemben pedig sokat jelentett.

Források

• www.baranta.org – A magyar országos szövetség hivatalos honlapja
• Vukics Ferenc: Baranta – Bevezetés a magyar műveltségbe. Budapest: MAG Kiadó, 2008. (ISBN 9789630642897)
• Major Ferenc Vukics: Reconstruction of the historical Hungarian fighting abilities and skills. Academic and Applied Research In Military Science, 2008

Jegyzetek