Folyáshatár az a mechanikai feszültség, ami tiszta húzás esetén az anyag maradó, plasztikus alakváltozását okozza. Jelölése R_e vagy σ_e. Szerkezeti anyagaink (amikből gépeink, épületeink stb. felépülnek) rugalmas testek, ezt a rugalmasságot azonban csak bizonyos terhelésig tartják, ennél a terhelésnél nagyobb erők esetén a testek maradó alakváltozást szenvednek.

A folyáshatárt a szerkezeti anyagokra szakítóvizsgálattal lehet megállapítani. A folyáshatár némely anyag szakítódiagramján jól látható ponton fekszik, de vannak olyan anyagok, ahol a görbe lefolyásából ezt a feszültséget nehéz megállapítani. Ebben az esetben a 0,2%-os maradó fajlagos megnyúláshoz tartozó feszültséget tekintik folyáshatárnak. A folyáshatár a folyás kezdetekor mérhető F_e húzóerő és az alkatrésznek a húzóerőre merőleges A keresztmetsztének a hányadosa:

${\displaystyle \sigma _{e}=R_{e}={\frac {F_{e}}{A}}}$

A folyáshatár csak névleges feszültség, a valóságos feszültségnél figyelembe kellene venni az alkatrész terhelés alatti keresztmetszetét, ami a terheletlennél kisebb. Ezért a valóságos feszültség a névlegesnél (mérnökinél) mindig nagyobb.

A szilárd anyagok nagy része magasabb, az anyagminőségtől függő hőmérsékleten állandó terhelés alatt lassan, de állandóan plasztikus alakváltozást szenved. Ezt a jelenséget kúszásnak vagy tartósfolyásnak nevezik. Folyáshatárról olyan hőmérsékleteknél beszélünk, ahol az anyag tartósfolyása még nem lép fel.